MAGAMRÓL


ÉLETRAJZ

Balga Gabriella

(szlovákul Gabriela Balgová)
opera-énekesnő (lírai-koloratúr mezzoszoprán), a Magyar Állami Operaház kamaraénekesi címmel kitüntetett magánénekese. Nagykürtösön, majd Ipolyságon járt zeneiskolába, ahol hétéves korától szoprán, majd alt furulya szakon tanult, tizenkét éves korától pedig ezzel párhuzamosan elkezdte a klasszikus magánének szakot is. Első énektanára Michňa Angéla volt. Gyermekkorában gyakran részt vett népdalversenyeken, ahol kitűnő eredményeket ért el.

2004-től a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola (Bakonyi Ilona), a következő évtől a budapesti Bartók Béla Konzervatórium (Fekete Mária) növendéke volt. 2008-ban felvették a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus énekművész szakára, ahol énektanára mindvégig Pászthy Júlia volt, akivel a mai napig együtt dolgoznak. Részt vett Walter Moore, Nicholas ClaptonJevgenyij Nyesztyerenko, Gwynne GeyerPerencz BélaKomlósi Ildikó mesterkurzusain.

2012-től, tehát még diákévei alatt a Magyar Állami Operaház magánénekese lett. 2012. szeptember 30-án Erkel Ferenc Hunyadi László című operájában debütált Hunyadi Mátyásként. Rendszeresen vendégszerepel vidéki és külföldi színházakban. Gyakran énekel oratóriumokat és ad dalesteket. Szívesen énekli kortárs zeneszerzők műveit.

DÍJAK

2019/2020

A Magyar Állami Operaház kamaraénekese

2018

Rubányi Vilmos-díj
a Norma Adalgisájaként nyújtott kiemelkedő, a szakma által is elismert alakításáért

2015

Jakub Pustina Nemzetközi Énekverseny
1.helyezés

2013

Bayreuthi ösztöndíj
melyet a magyar Wagner Társaság adományozott.

2012

Mándy Andor és neje által alapított díj
mely az Operaházban dolgozó fiatal énekesek kiemelkedő teljesítményét és munkáját díjazza

Ari Kupsus álomdíja
a Zeneakadémián tanuló tehetséges fiatal énekművésznek járó díj kiemelkedő teljesítményéért

Gundel-díj

2011

Iuventus Canti Nemzetközi Énekverseny
1. helyezés és egyben a legjobb előadói díjat is.

Simándy József Nemzetközi Énekverseny
2. helyezés

2010

Ari Kupsus Stipendium
a Zeneakadémián tanuló tehetséges diákoknak szóló díj.

REPERTOÁR

OPERA
Eugen d’Albert

Hegyek alján
Nuri

Vincenzo Bellini

Norma 
Adalgisa

Erkel Ferenc

Hunyadi László
Hunyadi Mátyás

Joseph Haydn

A patikus
Le Pescatrici

Eurilda

Engelbert Humperdinck

Jancsi és Juliska
Jancsi

Kálmán Imre

Marica Grófnő
Manja

Kodály Zoltán

 Háry János
Örzse

Kutrik Bence

A halhatatlan szív
Colette

Heinrich Marschner

A vámpír
Emmy

Frank Martin

Le conte de Cendrillon
Cendrillon

Pietro Mascagni

Parasztbecsület
Santuzza

Giacomo Meyerbeer

 A hugenották
Urbain

Wolfgang Amadeus Mozart 

La Clemenza di Tito
Sesto
Figaro hazássága
Cherubino
Così fan tutte
Dorabella
A varázsfuvola
Második hölgy

Francis Poulenc

A karmeliták beszélgetései
Megtestesülésről nevezett Marie anya

Giacomo Puccini

Edgar
Tigrana

Gioachino Rossini

A sevillai borbély
Rosina
Olasz nő Algírban 
Isabella, Zelma

Solti Árpád

Violetta
Ibolya

Richard Strauss

Salome
Apród
Az árnyék nélküli asszony
gyermekhang, szolgálólány

Giampaolo Testoni

Fortunio
Fantasio

Giuseppe Verdi

Nabucco
Fenena
La Traviata
Flora

Richard Wagner

Parsifal
Viráglány, Égi hang

KONCERT
Ludwig van Beethoven

IX. szimfónia

Johannes Brahms

Ein Deutsches Requiem
(szoprán)

Antonín Dvorák

Requiem
(szoprán)

W.A.Mozart

Requiem
(alt)

Joseph Haydn

Nelson Mise

Kodály Zoltán

Budavári Te Deum

Orbán György

Rorate

Sergey Rachmaninov

Harangok
(szoprán)