Otthonka

Nincs egy hete, hogy a budapesti Magyar Állami Operaház közösségi oldalán megjelent az Otthonka címet viselő karanténdal. A koronavírus-járványra reagáló aktuális művet a nagykürtösi születésű Balga Gabriella, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője, lírai koloratúr-mezzoszopránja adja elő.

Lackfi János költő versére Kurik Bence zeneszerző, Balga Gabriella férje komponált dalt és a felvidéki születésű operaénekesnő énekelte el dunabogdányi otthonukban.

„Amikor a koronavírus-járvány Magyarországra is eljutott, hatalmas veszteség érte a színházi világot. A színházakat bezárták és minden előadást lemondtak egyelőre szeptemberig. A járvány miatt önkéntes karanténba vonultunk. Pár napon belül kollégáimmal kaptunk egy e-mailt az Operaháztól, miszerint felkínálják annak a lehetőségét, hogy az ő közösségi oldalaikon keresztül valamelyest közelebb kerülhessünk az operakedvelő közönséghez” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Balga Gabriella.

Majd így folytatta:

„Rögtön arra gondoltam, az lenne a legjobb, ha Bence írna nekem egy dalt és azt közösen előadnánk. Másnap reggel Bence felhívta telefonon Lackfi Jánost, megkérdezve őt, tudna-e segíteni azzal, hogy ír nekünk egy karanténdalszöveget. Mivel személyesen nem ismerjük egymást és a dalnak rólam kellett szólnia, így egy kis egyeztetés után nagyon készségesen és elképesztő gyorsasággal, még aznap kézhez kaptuk a fantasztikus szöveget, amit ezúton is nagyon köszönünk neki.”

Mint elmondta: a szöveg láttán kabarédal készült. Először kicsit ódzkodott ettől a zenei stílustól és a vicces feldolgozástól.  „Tényleg ilyenek a hétköznapjaink. Ez az állapot tényleg nem móka és ezt főleg olyankor érezzük át, ha esetleg egy közeli barátunk, ismerősünk, családtagunk esik bele ebbe a szörnyű betegségbe. Ilyenkor valahogy még jobban ránk nehezedik a helyzet súlya. Viszont Bence ragaszkodott a vidám felfogáshoz, mivel véleménye szerint az embereket ilyen időkben jókedvre kell deríteni és igaza lett” – fogalmazott a művésznő.

(Fotó: Magyar Állami Operaház)

Lackfi János versére mintegy három hét alatt született meg a dal. Kutrik Bence több verziót is készített belőle. „Volt, hogy teljes dalokat a kukába dobott, pedig véleményem szerint azok is gyönyörűek voltak. Az ember, ha kiad valamit a kezéből, próbál a tökéletessége törekedni” – idézte fel az alkotás folyamatait a művésznő.

A felvétel a művészházaspár dunabogdányi házában készült. Mint megjegyezte, a felvétel előtti napon kapta készhez a kottát. Az otthon kialakított stúdióban vették fel az éneket a lehető legjobb hangminőségben. Ugyanaznap rögzítették a képi felvételeket is. A klipet a zeneszerző testvére, Kutrik László operatőr vette fel.

„Öröm volt ezen a dalon dolgozni, bármikor megismételném újra. Jó, ha az ember környezetében kreatív, tehetséges és magas szakmai tudással rendelkező emberek vannak”

– fogalmazta meg az alkotás folyamatára visszagondolva.

(Fotó: Magyar Állami Operaház)

Nagy sikere lett a karanténdalnak. Ezzel kapcsolatban Balga Gabriella kifejtette: tényleg pozitívak a visszajelzések és rengetegen szeretik a felvételt, aminek persze nagyon örülnek, végül is ez volt a cél.

A járvány miatti óvintézkedések nagyban átalakították az életünket.  Ezt érzékeli a művészházaspár is. „Mélységesen sajnáljuk, ami körülöttünk történik a világban. Szerencsére hozzánk még nem jutott el egészen közel a vírus és megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy ezt megakadályozzuk. Erre biztatjuk az olvasókat is, hogy vigyázzanak magukra és a szeretteikre. Itthon a négy fal között néha úgy érezzük, mintha már elmúlt volna a veszély, de sajnos ez nincs így, ezért ki kell tartanunk mindaddig,  amíg a vírus végleg elvonul” – summázta gondolatait Balga Gabriella.

Lackfi János: Otthonka

Főzök, mosok, takarítok,
itt az otthon, áll a bál,
itt a macska, szőrpamacska,
sült galambot kunyerál.
Hess le innen, huss, te macska,
már minden glédában áll.

Virtuális vendégség lesz,
csetcsatornán ugyebár.
beágyazok, készülődök,
porszívózni kéne már.
Csillog-villog a mi házunk,
akárki megnézheti,
de nem jön hozzánk senki.

Mi se megyünk sehová se,
a karantén nem vidám,
unatkozni van elég hely,
üldögélni kardigán.

Csinálnék egy új terítőt,
szájkendőt s ilyesmiket,
71 már elkészült, de
hímezgetnék még tízet, még húszat, harmincat, negyvenet, ötvenet, hetvenet, száztizet, háromszázezret.

Összes kottám átlapoztam,
összes könyvem olvasom,
összes filmet most megnézem,
ülve, fekve, fejre állva, kúszva, csúszva, táncot járva, sírva, ríva, ébren, alva, élve, halva
vagy hason.

Leülök a kanapémra,
onnan nézek szerteszét,
nem tudok már mit csinálni,
tanúsítja föld s az ég.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *