A szlovákiai magyar mezzoszoprán még csak ebben az évben végez a Zeneakadémia operaének mesterképzésén, de már az idei évadtól találkozhattunk a nevével a Magyar Állami Operaház két előadásában is.
– Korábban a Fidelio hasábjain Gabriela Balgováként írtunk rólad, az Operaház azonban következetesen magyaros formában, Balga Gabriellaként emleget. Miért a változtatás?
– Bár körülöttem mindenki a magyar nevemen, Balga Gabinak hív, hivatalosan a szlovák nevemet használom. Minden papíromon ez szerepel, és a hivatalos ügyeket is ezen a néven intézem. Az, hogy az eddigi koncerteken Balgováként szerepeltem, Marton Éva tanszakvezetőnk tanácsának is köszönhető. A Balga vezetéknév ugyanis szerinte nem biztos, hogy a legelőnyösebb egy művész számára (nevet). Az Operaház névváltoztatása ugyanakkor abszolút nem zavar: mindkét nevet a magaménak érzem. Végső soron úgyis az éneklés az, ami alapján beazonosítanak egy énekest, nem a ragozás számít.
– Az Operaház évadnyitó előadásában, a Hunyadi Lászlóbana fiatal Mátyás nadrágszerepét alakítottad, pontosabban fogalmazva énekelted: Szűcs Gábor rendezésében ugyanis Mátyás szerepében egy kisfiú statisztált, akinek a háttérből kölcsönözted a hangod. Nem okozott számodra csalódást, hogy ebben a szokatlan rendezői megoldásban debütáltál az első operaházi szerepedben?
– Dehogy! Sőt, ellenkezőleg. Hatalmas élmény volt számomra, hogy ilyen fiatalon profi környezetben is kipróbálhattam magam. A helyzet tényleg új volt számomra, az előadásban szereplő énekesek közül viszont nem egyet – például Pataky Potyók Danit vagy Cser Krisztiánt – személyesen is ismertem korábbról. Eleinte persze még így is izgultam nagyon, de mivel egy olyan csapattal dolgozhattam együtt, akik könnyen befogadtak és megszerettek, hamar fel tudtam oldódni. Ha egy olyan helyre kerülök például, ahol rossz a légkör, biztosan minden nehezebben ment volna, de nem így volt. Sok támogatást kaptam és egyáltalán nem éreztették velem, hogy csak egy újabb zöldfülű pályakezdő lennék. Ami pedig a debütálást illeti, egyáltalán nem kellett árnyékszerepet játszanom. Mindössze arról volt szó, hogy a rendezőnek bántotta a szemét, hogy a fiatal Mátyást, egy tizenéves kisfiút érett nő alakítson. Így született a rendezői elképzelés, hogy én a statiszta-kisfiúk mellett mint őrangyal legyek jelen, ami szimbolikusan azt is jelképezheti, hogy Mátyás leginkább a hitének köszönheti, hogy uralkodó válhatott belőle. Hozzá kell tennem, egy kicsit én is tartottam attól, hogy a közönség számára nem lesz teljesen érthető a rendező szándéka, ugyanakkor mivel a szerep hangilag passzolt hozzám, nem estem kétségbe. Azt tekintettem a feladatomnak, hogy a szerepemet a lehető legjobb tudásom szerint elénekeljem, a szimbólumok kibogozása pedig már nem az én reszortom.
– A Figaro házassága idei utolsó előadásain Cherubinót, Almaviva gróf apródját énekled, ami ugyan szintén nadrágszerep, több szempontból mégis ellenpontja Mátyásnak.
– A két szerep életkorban és karakterben is közel áll egymáshoz. A fiatal Mátyás szerepében korlátozottabb eszköztár állt rendelkezésemre, de ez nem jelenti azt, hogy ne igényelne mindkét jellem részletes kidolgozást. Cherubino egy igazi minden lében kanál, kotnyeleskedő figura, aki tele van röpke fellángoló érzésekkel, épp ezért rengeteg a szerepben a hirtelen váltás. Ez benne a kihívás is. Nagyszájúnak lenni, miközben félek a Gróftól, azt játszani, hogy Susannát akarom megkapni, de közben végig odavagyok a Grófnőért is. Ez a karakter tele van energiával, épp ezért a próbák végére rendesen le is szívott. Ugyanakkor persze imádom, hogy őt játszhatom, mert jellemben valahol én is ilyen vagyok (nevet).
– A Zeneakadémián Pászthy Júlia az énektanárod, a színpadi operajátszást pedig Almási-Tóth Andrástól tanulod. Tudtad kamatoztatni tapasztalataidat az Operaházban?
– Amit tudok az operáról, azt nagyrészt nekik is köszönhetem. Pászthy Júlia tanárnő mindig a legnagyobb alapossággal és odaadással tanít, de Almási-Tóth András óráinak is nagy hasznát vettem. Nála főleg modern rendezésekkel foglalkoztunk, de mivel a klasszikus műfajra is megtanított bennünket, az Operaház próbáin már nem is igazán tudtak olyat mondani, ami az újdonság erejével hatott volna.
– Az Operaház színpadán a tavalyi tanév végi operavizsga két előadásában, Humperdinck Jancsi és Juliskájában és Bella Máté A tavasz ébredése című operájában énekeltél már. (A vizsgaelőadásról szóló kritikánkat erre a linkre kattintva érhetik el). Utóbbi előadást főként témaválasztása révén lesújtó kritikával illették többek között konzervatívabb beállítottságú fórumozóink. Ti hogyan éltétek meg az előadást és a fogadtatását?
– Amikor az osztálytársaimmal meghallottuk az előadás témáját, először bennünket is váratlanul ért a szokatlan témaválasztás. A próbák során azonban világossá vált számunkra, hogy a nemiség felfedezése fontos és aktuális probléma, amivel ugyanúgy foglalkoznunk kell, mint bármelyik másik hétköznapi problémánkkal. Ami a fogadtatást illeti, a közönség véleménye mindig is megoszlott az előadásokról. Ez egész egyszerűen azért van, mert nem lehet mindenkinek egyszerre tetszeni. A bemutatóján a Traviata sem aratott osztatlan sikert, mégis az operarepertoár legjátszottabb előadása lett. Édesanyám például túl véresnek találta a darabot, legnagyobb meglepetésemre a nagymamámnak viszont nagyon tetszett. A bemutató után, amikor odajött hozzám gratulálni, azt mondta: “Gabikám, ilyen az élet.” És ha egyszer az élet tényleg ilyen helyzeteket is hozhat, miért ne írhatnának belőle operát. A vizsga színvonalát az is mutatja, hogy az értékeléskor minden énekes jelest kapott. Ez igen ritka jelenség az opera tanszakon, ugyanis nagyon szigorúan és olyan szempontrendszer szerint osztályoznak, aminek nagy kihívás eleget tenni. A vizsgán tanárainknak felkészítésének köszönhetően azonban még magunkhoz képest is sikerült újat nyújtanunk.
Bella Máté: A tavasz ébredése – Zeneakadémiai operavizsga a Magyar Állami Operaházban
– A tavalyi Simándy Énekversenyen megszerzett második helyezésed után egy héttel egy hasonló színvonalú nemzetközi verseny első helyét is bezsebelted Szlovákiában. Idén pedig a Zeneakadémia Gundel Művészeti Díjának átadásával egy napon az Operaház frissen szerződtetett énekeseknek odaítélhető díját is te kaptad. Ilyen széria után azért még szerepel a terveid között, hogy nemzetközi versenyeken is kipróbáld magad?
– Az az igazság, hogy egyáltalán nem szeretem a versenyeket. Persze tudom, hogy elengedhetetlenek egy énekes karrierjében. Remek terep felmérni a határaimat, és rálátni egy kicsit a nemzetközi mezőnyre. Pont ebből a megfontolásból még a diplomám megszerzése előtt részt szeretnék venni egy nívósabb nemzetközi megmérettetésen. Azt, hogy hol és mikor, még ne kérdezd, mert úgysem tudnám még megmondani. A Hunyadi Mátyás- és a Cherubino-szerep ugyanis az egész tanévet végigkísérik, január elején és év végén pedig ismét operavizsga-előadás lesz. Igaz, a kettő közé talán még pont elfér egy verseny (nevet). Egyébként a tanítás is terveim között szerepel, ezért diploma után szeretném még elvégezni a Zeneakadémia egy éves tanári Master-képzését. Az ipolysági alapfokú zeneiskolában, ahol anno én is kezdtem, tavaly egy éven keresztül tanítottam gyerekeket, amit rendkívül élveztem. Elsősorban persze színpadon szeretnék énekelni, de a tanítás is legalább annyira érdekel, és azt is el tudnám képzelni, hogy a kettőt párhuzamosan csináljam. Persze ahhoz nem elég a diplomát megszereznem, még jó pár évnek biztos el kell telnie. Épp ezért nem is szeretek túl hosszú távra tervezni. Inkább a jelenben élek, és álmodozás helyett mindig megpróbálok az adott feladatomra koncentrálni.
forrás: https://fidelio.hu/zenes-szinhaz/balga-gabriella-az-enekles-szamit-nem-a-ragozas-57775.html